A Málna utca hangjai születése

2011 tavaszán,épp a Tündérkerti mese könyvbemutatójáról jövet,megszólalt a telefonom. Egy rég látott gyerekkori barátnő hív. Gyorsan a tárgyra tér: kellene nekünk is, rólunk is egy mese.

A barátnő kislánya, Lilla hallássérült.

Gondolkodás nélkül rávágom,hogy igen, megírom és már kavarognak a fejemben a gondolatok. Hogyan kezdhetnék neki egy olyan témának, amiről olyan keveset tudok,amiben nem vagyok érintett?

És elkezdődik a közös munka. Olvasok,böngészek a neten, hogy minél többet megtudjak a hallássérültek világáról. Azt tudom, érzem már a legelején, hogy nagy fába vágtam a fejszém, és hogy csak úgy lesz hiteles a mese, ha bekerülök, akár csak egy időre, kívülállóként ebbe a világba. Az édesanyja rengeteget segít, mesél, ötleteket ad, hónapokig tartó levelezés kezdődik.

Aztán megkérem, hogy találkozzunk. Szeretném megismerni Lillát, aki mesém főhőse lesz. Együtt töltünk egy hétvégét egy nagyszerű kislánnyal és anyukájával, közös élményeink visznek tovább az úton.

Megint Pál Rita rajzol, megint teljes szívvel, lelkesen, csodás rajzokat kapunk.

És kész a mese, olyan, amilyennek álmodtuk.

Csoda is történik, az egyik cochleáris implantátumot forgalmazó cégnek tetszik a könyv, vállalják a könyvkiadás költségét.

A Málna utca hangjai egy egészen más mese, mint a korábbiak, de egy dologban hasonlítanak. Üzenetük a világnak ugyanaz: ha odafigyelünk egymásra és nyitottak vagyunk a különbözőségekre, nagyszerűen tudunk egymás mellett élni és tenni a másikért.

Betti