Hogyan meséljünk az örökbefogadás nehéz részleteiről?

Az örökbefogadós mesék kapcsán írtunk már arról, hogy milyen fontos, hogy a gyermekkel a történet azon részleteit osszuk meg, melyek valóban rá tartoznak, és ne terheljük őt olyan információkkal, melyek feleslegesen kelthetnek benne rossz érzéseket. Minden saját történetnek van így is olyan eleme, amellyel a gyermeknek az élete során meg kell birkóznia.

Az örökbefogadós mesék kapcsán felvetődik a kérdés: akkor ne beszéljünk a gyereknek arról, hogy a szülőnek nem lehet/nem lett vérszerinti gyermeke? De. De majd akkor, amikor a fogantatás mikéntjével már lényegileg tisztában lesz. És lehetőleg ne kössük össze az örökbefogadással. Ő úgyis összeköti majd, amikor eljön annak az ideje, hogy ezeket az összefüggéseket már érti. Lesz még számos feldolgozandó információ a gyermek számára, amire jobb, ha ő maga eszmél rá, és nem mi hívjuk fel direkten a figyelmet. Ilyen például az is, hogy mennyire esetleges, hogy az örökbefogadás során egy gyermek melyik családhoz kerül. Ez számára annyit jelentene: nem sokon múlt, hogy az anyukád én lettem, és nem egy másik néni. Vagy ilyen információ lehet, hogy a vérszerinti család valamilyen kényszer miatt mondott le a gyermekről. Ezt sem kisgyerekkorban meséljük el. Ekkor csak annyit mondunk, hogy a családod nem tudott téged felnevelni, ezért kerültél hozzánk.

Kisgyermekkorban a legfontosabb, hogy biztonságot adjunk a gyermeknek. Az örökbefogadás kapcsán is azokról meséljünk neki, amik ezt a biztonságot erősítik. Például hogy mennyire vártunk rá. Vagy arról, hogy amikor először megláttuk őt, rögtön tudtuk, hogy ő a mi gyerekünk.  Vagy arról, hogy milyen érdekes, hogy az ő kedvence is az almás pite, és apáé is. A közös szálakat keressük, és nem azokra a pontokra helyezzük a hangsúlyt, ami a nehézség! A gyermek ezekre úgyis rá fog kérdezni, vagy önmaga fog rájönni akkor, amikor arra készen áll.