Miért nem? – Elisabeth Brami: Babazseb

Mártonffy Zsuzsa írásából pontosan kiderül, mi miért nem tartjuk a könyvespolcunkon a Babazsebet. (A cikk eredetileg az örökbe.hu blogon jelent meg. Köszönet Zsuzsának a cikkért!)

Ez az a gyerekkönyv, amit elrejtek a polcon, és erős cenzúrával olvasom fel.

A Babazseb örökbefogadós mesekönyv, egy gyermekre vágyó kengurupár történetét meséli el. Hogy a jókkal kezdjem: nagyon szép, eredeti, hangulatos rajzok díszítik és jó a fordítás:-) Viszont tele van olyan mozzanatokkal, amelyeket ijesztőnek tartok gyerekszemmel. Ráadásul a történetet végig felnőttszempontból meséli el, tehát ez nem a kisgyerek, hanem a meddőséggel küzdő szülőpár története.

A kengurupárnak nem lehet gyereke, mert a nőnek túl kicsi a zsebe. Bár azt javasolják, a gyerek felvilágosításánál ne a meddőségből induljunk ki, szerintem egyszer ezt is el lehet mondani.  De aztán: a férfi elhagyja a nőt(!), az magányosan zokog(!), végül a barátok beszélik rá(!) a kenguruférjet, hogy visszatérjen a feleségéhez és fogadjanak örökbe egy ember-kisbabát(!), akit a tévében reklámoznak(!), hogy elárvult valamely harmadik világbeli katasztrófa(!) nyomán. Még a “megmentett szegény kisgyerek”(!) képzete is megjelenik. És persze a gyerek megmenti a párkapcsolatot(!). Nekem ez csupa horror. A történet teljesen szembemegy azzal, amit a tanfolyamon tanítanak az örökbefogadásról: érett, felelős döntés, a pár mindkét tagjától, a veszteségek feldolgozása után, a gyerek nem gyógyír a szenvedésekre, sem a párkapcsolati gondokra, és nem kell tőle nagy hálát várni a “megmentéséért”. Az a képzet különösen ijesztő nekem, hogy valaki a barátai győzködésére vállal gyereket.

Aztán hepiend, sőt kenguruék feltalálnak egy babahordozó eszközt, amivel sorozatgyártásba kezdenek, és sok pénzt keresnek, de itt már nem tudtam megenyhülni. Szerintem egy kisgyereknek ijesztő szembesülni vele, hogy miatta esetleg szétmehetnek a szülei. Meg amúgy is, felnőtt kenguru maga dönt az életéről, nem a barátaira hallgat.

 

Miért nem? – Bartos Erika: Őrangyal

Az Őrangyal egy igen népszerű író könyve az elfogadásáról. Ez is az alcíme: mesék az elfogadásról. Négy mesét tartalmaz, egy mozgássérült, egy vak, egy hallássérült és egy halmozottan sérült kisgyermek történetét.

Első mese: Örömtánc. „Samu kilencéves, vidám, göndör hajú kisfiú volt, az arcán sok-sok szeplővel. Mindig megnevetette társait, sok barátja volt. Segítettek neki közlekedni az iskolában, mert Samu kerekesszékben ült. Nem tudott járni, a lábai túl gyengék voltak ahhoz, hogy felálljon. Samu most is vidáman üldögélt a székében, és onnan figyelte az osztálytársait, akik épp a táncot gyakorolták. Ezzel a tánccal lepik meg a tanáraikat az évzáró ünnepségen.” – Vagyis egy olyan előadást találtak ki ajándéknak, melyből teljesen kihagyják a kerekesszékes osztálytárukat.  Pedig ő egy kedves, aranyos kisfiú, akit mindenki szeret, segít. Ebben a helyzetben tényleg  „vidáman üldögélt a székében, és onnan figyelte az osztálytársait”? Vidámsága nem tűnik túl életszerűnek. Nekem egy fénykép jut róla eszembe. Emlékeznek még a facebook-on terjedő „A fotó, amely összetörte egy anya szívét” című cikkre? Ha nem, tessék nézni, erről a képről szól: 

8523151

És itt olvasható maga a cikk.

Valóban ez a legalkalmasabb kezdés egy elfogadást hirdető történethez? 

Nézzük meg, hogyan folytatódik a mese: egy lány nem táncol, és a mi kis főszereplőnk az, akinek ez feltűnik. Kiderül, hogy a kislánynak nincs párja, de a mi hősünk, aki teljes kiközösítésben ücsörög, felajánlja, hogy ő lesz a megoldás a problémára, ő lesz a kislány párja. Erre néhány fiú kineveti.

Az a feltételezés, hogy a gyerekek biztosan kinevetik a segítő társukat. Egy olyan iskolában, ahol elfogadott, hogy a kerekesszékes osztálytárs nélküli tánccal lepi meg a közösség a tanárokat, ott valószínűleg lesznek olyan gyerekek, akik így reagálnak. A Színes a világgal az elfogadás kapcsán szeretnénk azt hirdetni, hogy lehet együtt élni máshogy is.

„Azonnal hagyjátok abba! – szólt rájuk a tanárnő, de addigra már késő volt.” Egy elfogadást hirdető mesében nem egy hatékony konfliktuskezelési példa. Nem is túl életszerű. Végül a csúfolódó fiúk így-úgy rájönnek, hogy ez nem volt szép, és engesztelésül kitalálják, hogy ők is kerekesszékben fognak táncolni a készülő koreográfiában.

Együttélés. Mindenki úgy, amilyen. Szerintünk a mesében mutatott megoldás nem igazi megoldás. Valóban csak akkor azonosulhatok veled, ha én is székbe ülök? Találjunk inkább ki valamit, amibe te is önmagad lehetsz, és én is önmagam lehetek!

Ez a történet egy teljes kiközösítésből indul, ami ellen a tanító nem tesz (vagy éppen ő kezdeményezi?), folytatódik azzal a feltételezéssel, hogy a gyerekek még ezen felül is kirekesztenek és kinevetnek, majd a konfliktusra hoz egy olyan megoldást, amiben a szereplők nem önmagukat adják, hanem megpróbálnak a másik helyzetébe belépni azért, hogy elfogadásukat bizonyítsák. Mi nem ezt a fajta „elfogadást” szeretnénk hirdetni!

Ugyanez a séma fedezhető fel a kötet Őrangyal című meséjében, melyben a vak ovistárs véletlenül fellöki az egyik gyerek kockákból épített tornyát, mire a „hogy lehetsz ilyen ügyetlen!?” választ kapja. Az óvó néni úgy oldja meg a helyzetet, hogy a kislány születésnapján egy szembekötős napot tartanak, amikor minden gyerek csak a kezével lát. Vagyis konfliktust eredményez, hogy olyan vagy, amilyen, de olyan leszek, mint te, hogy lásd, hogy elfogadlak. Sokkal jobban tetszene a történet, ha enélkül a konfliktus nélkül játszanák a gyerekek a szembekötős napot, pusztán azért, hogy megismerjék a másikat.

A másik két mesében nincs ilyen jellegű konfliktus és általunk nem támogatott konfliktusmegoldás, de túl sokat nem is adnak az elfogadáshoz, ezért szerintem csak ezekért nem érdemes kézbe venni a könyvet. Nem kétlem a szerző jóindulatát a témához, de ha az elfogadásról szeretnénk mesélni a gyerekeknek, akkor arra ennél sokkal jobb gyerekkönyv is létezik. A Színes a világban ezeket a jó könyveket szeretnénk összegyűjteni.

Orsi

Miért nem?

Új címkével készülünk. Kritikákat fogunk írni azokról a polcainkra nem kerülő könyvekről, melyeket olvasóink ajánlanak nekünk, vagy melyekre mi találtunk rá elfogadós mesék keresése közben. Szeretnénk leírni, miért nem tartjuk polcainkra illőnek ezeket a könyveket. Kritikáink hamarosan itt!

Betti és Orsi